A múltad a jövőm!Twilight Saga fic by: VampireBella

A babaszobák: Angie:

                       

Lilian:             

Mint mondtam egész álló nap ünnepeltünk.
- Hé srácok! Kissé elszállt az agyam és mind a 3 babaszobát berendeztem! Ezvan! Remélem azért örültök!-mondta Alice mintha valami bűnt követett volna el.
- Jaajj..Alice..hát persze hogy örülünk!!-mondta anyu

- Alice nem vagy könnyű eset az biztos.-mondtam
- Hát nem is, ugye te kis vadócka cicus?!-röhögött Emmett

- Emmeeett!- szólt Jasper

Edwarddal félrevonultunk mert beszédem volt vele Moniquekal kapcsolatban.
- Figyelj ma már műtét és még előtte be szeretnék menni Moniquehoz..de ahhoz te is kellesz nélküled nembírnám végignézni. És szeretném Angiet is megmutatni neki. Ugye nembaj?-kérdeztem suttogva
- Bármit megteszünk ami neked fontos. Oké?-suttogta ő is majd megpuszilta a homlokomat
- Felmenjünk most?-kédeztem bizonytalanul
- Biztos vagy benne?-aggódott

- Egészen biztos!-válaszoltam

Felmentünk Angivel együtt majd Edward belépett a szobájába.

- Jó reggelt!-mondta Edward

Nem értettem hogy bír vele ilyen könnyen beszélni.
Edward rámnézett.

- Szia Monique!-szinte suttogtam

Az ágya mellett volt két szék, oda leültünk.

- Azt gondolja, hogy elsősorban veled szeretne beszélni és gratulál Angihez mert nagyon helyes. – fordított nekem Edward mivel Monique nem tudott beszélni
- Köszönjük. – mondtam és már éreztem hogy csípik a szemem a könnyek.

Már nem sok volt hátra hogy kifakadjak, hogy elmondjam mennyire sajnálom, de azt tudom hogy ez már nem ér semmit.

- Én..*szipog*..én..sajnálom. Tudom ,hogy ez már nem ér semmit..de sajnálom..egy gyilkos vagyok!! Meg tudsz bocsájtani?-kérdeztem tőle sírva

Elszomorított a látvány az,hogy itt fekszik olyan élettelenül és kommunikálni sem tud és én vagyok a gyilkosa.
Edward átölelt.
- Szeretné ha elfelejtenéd és a jelennel foglalkoznál inkább azzal hogy most milyen boldog vagy Angie miatt..és megbocsájt neked teljes szívéből!-informált megint
- De…de..jó akkor megígérem hogy úgy lesz ahogy szeretnéd..és elsem hiszem hogy megbocsájtottál.-mondtam pár könnycsepp kíséretében.
- Azt akarja ,hogy neveljük fel mi az ikreit

- Ikreket?? Micsoda??-ez hihetetlen volt
- Érzi hogy ikrei lesznek. Luke az apja után és Ever a testvére után.
- Nagyon szép nevek.. és úgy fogom nevelni őket mintha a sajátjaim lennének ezt megigérhetem- suttogtam könnyek között
- Nagyon megköszönné és azt mondja most már nyugodtan fog meghalni és békésen..-mondta kicsit elscsukló hangon Edward mire kitörtek belőlem a könnyek

- Jasmin gyere gyorsan..Rosalienál beindult a szülés- nyitott be az ajtón Alice és már rohantam is volna de még egy szó
- Sajnálom!


Mindösszesen 1 órát vártunk a többiekkel a műtő előtt. Majd Carlisle kitolta Rosaliet és Liliant a műtőből.

- Gratulálunk! Boldog szüliinapot Lilian!-örvendeztünk egyszerre

Rosalie erre elmosolyodott.

-Köszönöm srácok, az álmom ma már nem csak mese ..hanem valóság és most itt tarthatom a kezemben.- mondta Rosie könnyek között és az összes női családtag meghatódott. -Köszönöm Bella,Jasmin és Alice ezt a csodát nektek köszönhetem-mondta még mindig könnyek között
- Hát főleg nekem kéne megkösszönnötök..elvégre..mégiscsak én vagyok az akitől van…-röhögött Emmett

Mindenki kitört a röhögésben. Mi jöhet még…gondoltam magamban.
Alice elsápadt. Bár alapból is fehérek vagyunk de most mégjobban.

- Te jó ég! Siessetek!! Ha most azonnal nem műtitek ki Moniqueból az ikreket akkor vége lesz mindennek! Ha leáll a  „szíve” akkor a magzatok is meghalnak! Márpedig nemsoká leáll!

-Siessünk! Bella készíts elő másik műtőeszközöket! Hozom Moniquet!-ordibált Carlisle
-Rosie ugye megérted ha én most elmegyek! És azt hiszem hogy rád akarom most bízni Angiet ha nembaj!-mondtam majd átadtam neki a babát

Rohantam Carlisle után majd segítettem neki tolni a műtőságyat.
Mikor az ajtó elé értünk még a következőket mondtam Moniquenak könnyek között.
- Ne aggódj mi mindig ott leszünk veled!-mondtam -Ég.. veled!-törtem ki mikor már a műtőben volt.

2 óra múlva anyu és Carlisle kihozott két babát.
Carlisle nemmel intett.

A babák olyan kicsik voltak hogy bőven elfértek a karomban. Kicsik és törékenyek, de életben voltak..ez a lényeg.

A kezembe adták őket.-már végképp nem bírtam ki könnyek nélkül..az utolsó emlék ami megmaradt belőle..

Kicsik,törékenyek…és nevetnek..képtelen voltam ezen nem sírni.
Most senkinek nem volt kedve mondani hogy „Gratulálnunk!Boldog Szülinapot!”..most néma csend van..


Bocsi hogy ez ilyen későn jött de kémia versenyre kellett készülni meg fáradt voltam amúgyis!
Komi plss! :D